Üdvözöljük Beregdaróc Honlapján!

Kedves Látogató!

Örömmel tölt el, hogy honlapunkat felkereste. Örülök, hisz minden látogatás egyben érdeklődés, egy kis felénk fordulás, találkozás. Minden látogatónak kívánom, találja meg mindazt, amiért oldalunkat lapozgatja. Azért, hogy így legyen kollégáimmal mindent igyekeztünk megtenni.
Megújult weboldalunkon olyan szolgáltatást olyan rendszert kívántuk létre hozni, amely a beregdaróci lakosok mellett az érdeklődőknek, látogatóknak is sok hasznos és érdekes információval szolgál. A hirdetmények, a letölthető nyomtatványok reméljük, mind segíteni fogják az ügyintézést. A település ügyeiben való tájékozódás nem csak az itt élő lakosok számára lehet hasznos segítség, hanem mindenki számára, aki erre jár, akinek valamilyen dolga akad nálunk, vagy valamilyen elképzelését szeretné településünkön megvalósítani.

De szólni kívánunk azokhoz is, akik kíváncsiak ránk, a Beregre, Beregdarócra, akik a táj szépsége mellett annak történelmét, hagyományait és nevezetességeit is meg kívánják ismerni. Épp ezért folyamatosan gyűjtjük, és feltöltjük mindazt a sok-sok érdekes és hasznos ismeretet, adatot, amit településünkről megtalálunk, mellyel a mi tudásszomjunk is csillapítható. Barangoljanak az oldalak között bátran és, ha észrevételük, javaslatuk van, osszák meg velünk!

A honlapon is mi vagyunk a vendéglátók. Épp ezért bízom benne, hogy ez a kis falu, itt a határ szélén nem csak felkelti minden kedves látogató érdeklődését, hanem a virtuális találkozást követően rövid időn belül lehetőségünk nyílik a valódi kézfogásra.

Kellemes böngészést, jó időtöltést kívánunk!

Beregdaróc Község Önkormányzata

Az adott cikk linkje: https://beregdaroc.hu/udvozoljuk-beregdaroc-honlapjan/

Fővárosi Törvényszék 23.Fpk.3325/2024/17. hirdetménye

Letölthető dokumentum

V é g z é s

A Fővárosi Törvényszék a Git-Vill Electro Kft. „f. a.” (1132 Budapest, Váci út 16. fszt/12.) adós felszámolása iránt folyó eljárásban – melyben felszámolóként a MORECO Tanácsadó Kft. (székhely: 1137 Budapest, Pozsonyi út 14. 4/20., felszámolóbiztos: Kovács Bernadett) jár el – a felszámoló kérelmére elrendeli a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 6. § (3) bekezdése értelmében alkalmazandó, a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 144. § (1) bekezdés a) pontja alapján a 16. sorszámú végzése hirdetményi úton történő kézbesítését az adós gazdasági társaság volt vezetője Farkas Margit részére, mivel a 4934 Beregdaróc, Petőfi út 1. szám alatti lakcíméről az iratok „elköltözött” jelzéssel érkezett vissza.

A bíróság a végzést közzéteszi a bíróságok központi internetes honlapján és elrendeli Beregdaróc Önkormányzat Polgármesteri Hivatala számára, hogy a végzést a honlapján tegye közzé.

A bíróság tájékoztatja a volt vezetőt, hogy a hirdetmény útján kézbesíteni rendelt fent megjelölt irato(ka)t a Fővárosi Törvényszék Felszámolási kezelőirodáján (Budapest II. Varsányi I. u. 38-40.) félfogadási időben átveheti.

Az irato(ka)t a honlapon történő közzétételtől számított 15. napon kell a volt vezető részére kézbesítettnek tekinteni.

Budapest, 2025. március 3.
dr. Domján Béla s.k.
bíró

Az adott cikk linkje: https://beregdaroc.hu/fovarosi-torvenyszek-23-fpk-3325-2024-17-hirdetmenye/

Időközi polgármester választás

Beregdaróc Helyi Választási Bizottság
2/2020.(VII.02.) határozata
időközi polgármester választás dátumának kitűzése, Továbbá a választási eljárási határidőinek és határnapjainak megállapítása tárgyában

Az adott cikk linkje: https://beregdaroc.hu/idokozi-polgarmester-valasztas/

Horgászegyesület

A horgászegyesület turisztikai valamint LEADER pályázatokból létesített épületeinek a fenntartását az Önkormányzat vette át.

IMG_20181112_122709

IMG_20181112_122617

IMG_20181112_122608

IMG_20181112_122549

Az adott cikk linkje: https://beregdaroc.hu/horgaszegyesulet/

Beregdaróci Egészségügyi Centrum épület energetikai korszerűsítése.

A projekt rövid összefoglalója:

A projekt azonosító száma: TOP-3.2.1-15-SB1-2016-00001

A projekt összköltsége: 16 238 706 Ft

Vissza nem térítendő támogatás összege: 16 225 117 Ft

Önkormányzat saját forrása: 13 589 Ft

A projekt megvalósítás helyszíne: 4934 Beregdaróc, Szabadság út 55-57
HRSZ: 134

A projekt célja a Beregdaróci Egészségügyi Centrum – jelenleg GG (Átlagost
megközelítő) kategóriájú – épület külső határoló szerkezeteinek
hőszigetelésével és nyílászárók cseréjével ill. egy 2,04 kW teljesítményű
napelem rendszer kiépítésével CC (Korszerű) kategóriájú épület
megvalósítása.

Az épület energetikai fejlesztéssel jelentősen javítani tudjuk az
intézmény fenntarthatóságát, csökkenteni tudjuk az üvegházhatású gázok
kibocsátását ezzel is hozzájárulva a Megyei stratégia cél eléréséhez,
ezentúl a globális erőfeszítésekhez.

A fejlesztést követően a villamos energiafelhasználását teljes mértékben
megújuló energiából tudjuk fedezni, és a földgáz felhasználása is
jelentősen (cca. 62,5%-kal) csökkenni fog.

A jelenleg is Egészségügyi Centrumként funkcionáló épület funkciója a
fejlesztést követően sem változik. A fejlesztendő épületen a homlokzati fa
szerkezetű nyílászárók kibontásra kerülnek, helyettük korszerű – műanyag
tokszerkezetű ajtók és ablakok kerülnek beépítésre, továbbá a homlokzat és
a zárófödém is kőzetgyapot szigetelést kap.

egeszsegh

Az adott cikk linkje: https://beregdaroc.hu/beregdaroci-egeszsegugyi-centrum-epulet-energetikai-korszerusitese/

XVII. Daróci Kenderes Napok

XVII. Daróci Kenderes Napok

2017. augusztus 5-6. (szombat-vasárnap)

Részletek a Plakáton!

kenderes plakát v5resized

Az adott cikk linkje: https://beregdaroc.hu/xvii-daroci-kenderes-napok/

Népszavazás 2016

Részletek a népszavazásról

Az adott cikk linkje: https://beregdaroc.hu/nepszavazas-2016/

Közelgő események!

– 2016.09.11

A Sóstói Múzeumfaluban kerül megrendezésre szeptember 11.-én a „Régi Magyarország Ízei” rendezvény, ahol Beregdaróc képviseli a Bereget! Bemutatót tartunk a kenderfeldolgozásról valamint táj jellegű ételeket készítünk. Egész napos rendezvény, több fellépővel valamint ínycsiklandó ételek széles választéka.      (részletek a plakáton)

 

regimagyarorszagizeisosto

– 2016.10.01

Október 01.-én Beregdarócon Görög Katolikus templomünnep valamint Papszentelés.

 

 

Az adott cikk linkje: https://beregdaroc.hu/kozelgo-esemenyek/

XVI. Daróci Kenderes Napok

XVI. Daróci Kenderes Napok

2016. augusztus 5-6.

Pénteken és szombaton is remek programokkal és sztárfellépőkkel várunk mindenkit!

Részletek a plakáton!

plakát full kész

Az adott cikk linkje: https://beregdaroc.hu/xvi-daroci-kenderes-napok/

Farsangi forgatag

2016 februárjában vidám farsangi forgatag vette kezdetét a Csillagházban. Játékos vetélkedők, Kiszebáb égetés, ötletes jelmezek és farsangi játék tette teljessé a mulatságot.

Az adott cikk linkje: https://beregdaroc.hu/farsangi-forgatag/